Kortárs magyar írókat kérdeztünk -- akik átélték, és akiknek utólagos emlékük van róla, --- hogy írják meg, milyen emlékük van az ’56-os magyar forradalomról. Elsőként Sándor Iván írása olvasható.
Miben különbözik ez az éjjel, a többi éjjelektől? - kérdezi a szertartás estéjén az emlékkereső.
Miben különbözött 1956. október 22-23. éjjele számomra is a többi éjjelektől?
Két és fél éve vagyok, nehéz esztendőim után, - letartóztatás, kőbányai szögesdrót kerítéssel körülvett barakktábor -, a Műegyetem lapjának, a Jövő Mérnökének a szerkesztője.
Lapzárta október 19-én pénteken.
Szombaton, vasárnap, hétfő délelőtt megérkeznek a telefonüzenetek, a híradások a szegedi egyetemről, a Petőfi Körből, az Írószövetségtől. Hétfőn, 22-én 14 órakor áttördelem a lap első másfél oldalát a Blaha Lujza téri hajdani Szikra nyomda második emeleti szedőtermében. Kiszedetem, elhelyezem az újabb felhívásokat. Pogány Nándi, a mettőr segít. Szótlanul, összeszokottan dolgozunk. 16 órakor telefont kapok a lap tudósítójától, a negyedéves Szabó Ivántól /1990 után az Antall-kormány minisztere/, az Egyetemi Aulából a forró hangulatú nagygyűlésről. Kiszedetem az újabb híreket.
Vigyázz Iván, mondja Pogány Nándi, ebből nagy balhé lehet.
20 óra. A portáról felszólnak az államvédelmisek, háromtagú küldöttség érkezett a Műegyetemről, engem keresnek, csak egy főt engedhetnek fel, ha felelősséget vállalok érte.
Nemcsik Endre negyedéves vegyészhallgató. Ő is a lap munkatársa. Csendes fiú, nem foglalkozik politikával. Átnyújtja a nagygyűlés határozatát, a forradalmi pontokat.
Iván, az a határozat, hogy ezt ki kell nyomtatni a lapban.
A tekintete. A tekintetében látom az én tekintetemet. Tudom, hogy tudja, minek a vállalására szólítanak fel. Tudja, hogy tudom, milyen nehezére esik a megbízatás teljesítése, a felelősség rám hárítása, de eleget kíván tenni a megbízatásának. Később tudom meg, hogy két másik küldöttség járt már a Rádiónál és a Szabad Ifjúság szerkesztőségében, visszautasították a pontok beolvasását, közlését.
A szedőterem vezetőjéhez lépek.
Ezt még ki kell szedetni, Süli elvtárs...
Elolvassa, szó nem lehet róla, mondja. Int fejével a terem belügyese felé.
Elvállaltam, ki kell szedetni...
A tekintete...
Ha talál egy szedőt, aki vállalja, próbálja meg maga....
A harmadik vállalta. Állok a szedőgép mellett, ólomba diktálom a forradalmi pontokat.
A szedő néha rám pillant. A tekintete...
Korrigálok. Imprimálok, ott az aláírásom az oldalon.
Később tudom meg, hogy otthon, ebben az órában felsírt az egyhónapos lányom a pólyában.
Reggel 8 óra. A vállunkon visszük ki az évfolyamterjesztőkkel a lapkötegeket az udvaron tolongó ezreknek.
Marián Pista alezredes a mikrofon mögött. Átveszi az irányítást. Kezében a lap.
A tekintete.
Küldöttségek jönnek-mennek. Nem engedélyezik,engedélyezik a felvonulást.
Pista felolvassa a forradalmi pontokat. Nyolcas sorok. Némán indul a hosszú menetünk a Bem-térre.
Nemcsik Bandi tekintete.
Pogány Nándi tekintete.
Süli elvtárs tekintete.
A szedőgépnél ülő nyomdász tekintete.
A felvonulók tekintete.
Miben különbözött ez az éjjel, a többi éjjelektől?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése