2016. július 31., vasárnap

Vörös István: Mi van, Európa? (Hány Európa, hány határ)

Esterházy Péter emlékére


Sorozatunkban arra keressük a választ néhány felkért író, költő, gondolkodó segítségével, mit is jelent a mostani Európa, hol van benne a helyünk, és egyáltalán, a politikai és egyéb változások előidézte, gyors átalakulást mutató világban pontosan mi is az, hogy európaiság?

Ezúttal Vörös István írását olvashatják.

Mi van, Európa?

Az ember, éppen azért, mert meglehetősen összetett lény, nemcsak egy léptékben és nemcsak egyféleképp honos. Az általam belakott helyek szerint otthonos vagyok Budapesten és Móron, Berlinben és Prágában, New Yorkban, Párizsban és Békéscsabán. A családi helyszínek alapján Csókakőn, Bodajkon, Pusztavámon, Nagyvelegen, Nagymaroson, Tiszadobon, Szentesen. Mint magyar, otthonosan mozgok Szabadkán, Pozsonyban, Kolozsvárott. Mint sváb származék otthon érzem magam Klagenfurtban vagy Regensburgban, mikor vasárnap délelőtt népviseletben sietnek a misére még a fiatalok is. Soroljam, hogy hol mindenhol európaiként, zsidó-keresztényként, szabadelvű világpolgárként? És hogy az emberi nem részeként az egész földgolyón, talán még a Holdon is, ahol ki van tűzve egy amerikai zászló.
            Az egész európai irodalom épp annyira a sajátom, mint a magyar, épp annyira belülről érzem, vagy épp úgy állok előtte értetlenül. Többek között azért lehetséges még a versfordítás is bármilyen európai nyelvről, mert van az egyes nyelvek mögött valami közös nyelv, melynek segítségével a konkrét nyelvi alakzatokat értelmezzük, és az azonos. Nem a struktúráról beszélek, bár abban már rengeteg a hasonlóság, és kevesebb az eltérés, hiszen mindenütt alanyba szerelmesek, állítmányban gondolkodnak, jelzővel hazudnak és kötőszavakkal mondanak igazat, mégpedig itt Európában elég hasonlóképpen. Nem a struktúra, a világtapasztalat. Csehek, szlovákok és magyarok gondolkodása hasonló. Az osztrákok a sógorok, a horvátokkal kiegyeztünk, a lengyelek testvéreink, a románok a telekhatár kérdésén összevesző szomszéd, a bolgárok sose voltak szlávok, csak nyelvet cseréltek, a törökökkel 150 évig együtt éltünk, vigyázó szemünket mindig is a franciákra vetettük, Rómából kaptunk koronát, a németektől autógyárakat, és utat az irodalmi világhír felé, spanyolok már a Bánk bánban is felbukkannak, az oroszok eddig háromszor jöttek segíteni, mind a háromszor belerokkant az ország, általában azt hisszük, hogy Európa nyugatra  van, de a kompország aztán elhajózik a keleti partra, most először másokat is magával rángat, jönnek a lengyelek, a csehek, elment az eszük?
            Azonosságaimból az egyik a nemzeti (bár abból is van két minor-azonosság, a cseh és a német), a másik az európai. Petőfi vagy Arany igen meglepődne, ha megtudná, hogy ezt a kettőt valaki ellentétesnek láthatja. Mostanában Angliától Párizson át Ózdig vagy Debrecenig sokan hiszik el, hogy a nemzet és Európa ellentétek inkább. A magyaroknak elemi érdekük, hogy a  nemzetállamok feloldódjanak egy közös Európában, eltűnvén a határ Berettyóújfalu és Nagyvárad, Miskolc és Kassa, Zalaegerszeg és Alsólendva között. Mondjuk már ki, ez a trianoni határok végét jelentené, tehát még annak is, aki Európából semmit nem ért (vagy nem veszi észre, hogy minden, amit ért és gondol, az Európa), még annak is vágyai beteljesülését jelenthetné. Annak igazán. Ez akkor vált kézzelfoghatóvá és lábbal bejárhatóvá számomra, amikor pár éve Szob fölött átgázoltunk az Ipolyon a határ túloldalán levő magyar faluba, Helembára, és nem állított meg határőr, ahogy évtizedekkel korábban egyszer már megtörtént nagyjából ugyanazon a helyen.
            Nagy-Britannia most rosszul döntött, az öregek nem voltak tekintettel a fiatalokra, a vidékiek a londoniakra, az angolok a skótokra. Európa a kölcsönös egymásra figyelést jelenti, a másik érdekének figyelembevételét, esetleg némi önkorlátozást a közös célokért, segítségnyújtást, szeretetelvű tetteket, tehát bizonyos értelemben Krisztus követését is, nemcsak a szabadversenyes gazdálkodást (az előbbi kétezer, az utóbbi kétszáz évre nyúlik vissza, kis leegyszerűsítéssel). Aki csak a pillanatnyi önérdekben tud gondolkodni, arra igaz az, amit Kertész Imre ír utolsó napló-könyvében, hogy még föl se vette a kereszténységet. Ez az eddig észre sem vett szemléletbeli szakadék most útjába állhat Európának. Hogy némelyikünk pogánysága nem felvilágosodás utáni, tudományos alapú, józan, etikus hitetlenség, hanem még kereszténység előtti. Az európai népek hozták létre a legrétegzettebb kultúrát, talán mert nemzetiségileg is nagyon sokszínű ez a terület. Ha azonban a sokszínűség egyes színei azt hiszik, hogy egymagukban is ugyanolyan szépek, tévednek. Európának ebben a globalizált világban csak egy esélye van. Vagy egyben marad, és az élre áll újra a változásoknak (lehet, hogy épp a globalizáció emberarcúvá alakításának), vagy különben lenyelik az óriás homogenitások: Kína, India, az arab világ.
            Könnyen lehet, hogy rossz döntése Nagy-Britanniát a szétesés felé fogja sodorni, felelőtlen politikusok vitték bele, ez egyelőre nem is annyira Európa kudarca, mint inkább a demokrácia becsontosodott formáié. Hogy megfelelően egyszerű hazugsággal az emberek a szótöbbség megengedése mellett is átverhetők és rávehetők a legnagyobb ostobaságokra, az azért nagy tanulság. A demokráciát azonban nem felszámolni kell (hiszen egyik ismertetőjegye Európának, együtt jött létre vele, és együtt is fognak elpusztulni, ha nem vigyázunk), hanem megerősíteni, és visszavezetni eredeti értelméhez, a közös gondolkodáshoz. Közös. Az a lényege, hogy több elem van benne. És gondolkodás. Az a lényege, hogy különböző szempontokat is számba tud venni, és össze is tud egyeztetni. Ez Európa: közös terület, és alkalmas a gondolkodásra. A gondolkodás szabadságának terepe.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése