Hány Európa, hány határ- Pályi Márk írása

Esterházy Péter emlékére

Sorozatunkban arra keressük a választ néhány felkért író, költő, gondolkodó segítségével, mit is jelent a mostani Európa, hol van benne a helyünk, és egyáltalán, a politikai és egyéb változások előidézte, gyors átalakulást mutató világban pontosan mi is az, hogy európaiság?

Elsőként Pályi Márk írását olvashatják.

Európa nem egy jó hagyomány; hanem egy rossz hagyomány megszelídítése. Az azonban, hogy ez a hagyomány mennyire nem jó, már csupán a keleti végeken látszik. Vagyis nálunk, erre, mifelénk. Elvégre a Soá is keleten zajlott le, hiába ha a központi utasítást az úgynevezett „tengely” középpontjában adták ki. És ezért itt, keleten látszik még a monoteista hagyomány gyökere igazán. Itt vannak olyan családok, itt tárulnak föl olyan, a háttérben megbúvó közös, intézményi és személyes képletek, amelyek visszavezetnek a legelejéig.

Valójában a monoteizmus istene – már abban a formában, ahogy a judaizmus, később pedig, szinte egy személyben, Ágoston megszelídítette – kettős: azaz különbözik az oka és a célja. Az istenfogalom (és persze megélésének) eredete a mélyen belsővé tett zsarnoki uralom skizofréniája, a pluralizmus hiányával járó súlyos terhelődés, funkciója pedig az általános emberi kibontakozás mindenkit megillető jogának hangsúlyozása, a pluralizmus pótlása az egyenlőség elvont eszközével. Jó példa erre az a tétel, amely szerint Isten az embert a maga képére teremtette. Alkotni dolgokat szokás – az egyistenhit alapja ugyanakkor pontosan ez: a cselekvés helyett az alkotás. S különösen ha a magunk képére alakítunk valakit: nincsen annál skizofrénná tevőbb mozzanat; a másiktól még annak a jogát is megvonjuk, hogy egyáltalán föltételezhesse saját autonóm létezését. Miközben ennek a tételnek a gyökere ebben keresendő, a szerepe éppen ellentétes vele: a kifinomult vallási értelmezés minden emberben I-ten képmását látja és ezzel teszi elvitathatatlanná az emberi kibontakozásra való jogosultságát.

Európa ezt érte el: hogy a monoteizmus antipluralista, zsarnoki elnyomását kimagyarázza az emberi jogok alapvető lehetősége felé; Auschwitzcal azonban kibukott, hogy mi búvott meg az egész alapjainál. Ebből a szempontból Európa már hiába igyekezett beemelni – jó későn – a plurális politika görög hagyományát. (Ebben a tekintetben különbséget kell tennünk európai és nyugati kultúra között – az utóbbi az euroatlanti sávot, nevezetesen Amerika szerepét jelöli, ahol a pluralizmus valóban teret nyerhetett, és így ez az egyetlen ország, ahol a szabadság nem jogelvet, hanem mindennapi életmódot jelent.) Auschwitz földje, vagyis Európa földje elsősorban a keleti föld, ez teszi kontinuussá, vagyis kontinenssé azt, amit a Nyugat elért.

Pályi Márk