Ayhan Gökhan
Magyarországon más európai
országokhoz képest komoly gondot okoznak a prosztatarákos megbetegedések. Pedig
a betegség gyógyítható, ezért is hangsúlyozza az urológus szakma, hogy évente
egyszer mindenképp járjanak el az ötven év körüli férfiak a szűrésre.
Dr. Romics Imrével,
a Semmelweis Egyetem Urológia Klinikájának professzorával beszélgettünk a
prosztatarák kezeléséről, a gyógyulási esélyekről és az urológia magyarországi
helyzetéről.
Amikor a
magyarok egészségi állapotát, egészségtudatosságát vizsgálják, az európai átlaghoz
képest nagyon rosszul szerepelünk. Mit gondol erről, miért annyira beteg a
magyar?
Hadd
hozzak egy példát. Amikor jóval a rendszerváltás előtt Nyugat-Németországban
dolgoztam, azt tapasztaltam, hogy az ottani hetven éves emberek sokkal
fiatalabbnak néztek ki, mint az itthoni idősebb korosztály. Ennek az lehetett a
magyarázata, hogy a nyugdíj mellett nem kényszerültek másodállást vállalni,
nagyon jó volt a szociális háttér, az egyházak is szerveztek programokat az
időseknek, s a megoperált betegek a rehabilitációs időszakban kúrákon vehettek
részt. Jobb nyugdíjjal rendelkeztek, több pihenést megengedhettek maguknak.
Magyarországon ezek nyilván a mai napig hiányoznak.
Az orvostudomány
jelen állása szerint mi a magyarázata a prosztatarák kialakulásának, többet
tudunk-e róla, mint 20-30 évvel ezelőtt?
Jóval
többet tudunk, mint korábban. Régebben a kávét, cigarettát, alkoholt emlegették
a prosztatarák hátterében, ma már tudjuk, hogy egyik sem felelős a betegség
kialakulásáért. Ugyanakkor egyre több génről bebizonyosodott, hogy valamilyen
kapcsolatban van a betegség kialakulásával. A szakemberek kutatásai pedig azt
támasztják alá, hogy egyes rokonsági fokoknál különböző módon, de a hajlam
nagyobb, ha a testvérek, nagybácsi, édesapa vagy nagypapa szenvedett
prosztatarákban. Olyan esetekben a valószínűsége megnő, de nem rég olvastam
erről egy ellenvéleményt megfogalmazó cikket.
Ön milyen meglátásra jutott?
A pácienseim között előfordulnak olyan testvérpárok, akiknél ugyanúgy végeztem prosztatarák-műtétet. Ha azt
veszem alapul, hogy négyszázötven prosztatarák-műtétet csináltam, és abból négy ember
rokoni kapcsolatban állt, az már közel egy százalék, de ha jobban kutatnánk,
valószínűleg ez az érték megháromszorozódna. Ezen kívül a páciensek sokszor
nincsenek tisztában avval, hogy a rokonaik miben haltak meg.
Úgy tudom, ötven éves kor után ajánlják a
szűrővizsgálatot, míg máshol 40 éves kor felett ösztönöznek az ellenőrzésre.
Ez országonként
változik. Magyarországon ötven év felett, de ha a családban már fordult elő prosztatarák, akkor negyvenöt éves kortól indokolt a prosztatarák-szűrésen való
részvétel.
Ez évi egy alkalmat jelent?
Igen évi egyszeri kivizsgálás
ajánlott. Egyes vélekedések szerint, ha a PSA alacsony, akkor nyugodtan lehet
két évet is várni.
Milyen háttér-információkat érdemes figyelembe venni,
amikor a prosztatarákos megbetegedések számának emelkedéséről beszélünk?
Elsősorban azt, hogy
az emberek informáltabbak, az egészségügyi ellátás jobb, fejlődik a technika.
Gondoljunk bele, prosztata specifikus antigén meghatározást Magyarországon ’92-93-tól
végeznek rutinban. Nyilván más daganatok vonatkozásában is már léteznek hasonló
vérvizsgálati markerek. Mára érzékenyebbek lettek a képalkotó eljárások is, az
MR és az egyéb vizsgálóeszközök. Én 1984-ben írtam egy cikket az MR-ről, akkoriban
Magyarországon szinte senki nem ismerte, ma pedig rutinban megy.
Ezeken kívül milyen változáson ment keresztül az
urológia az elmúlt évtizedek alatt?
Amikor idekerültem a
klinikára, nem volt például biopszia vizsgálat. A kivizsgálás annyiból állt,
hogy megtapintottuk a prosztatát, ha keménynek ítéltük, megállapítottuk, hogy
prosztatarák, és a betegnek kivettük a heréit. Hasonlóan az ötvenes években szövettani
vizsgálat nélkül végezték a prosztatarák-műtéteket.
Kijelenthetjük, hogy aki ma lesz prosztatarákos, annak
nagyobb túlélési esélyei vannak, mint korábban?
A mai embernek
sokkal nagyobbak a túlélési esélyei!
Hogy látja, a magasabb iskolai végzettség befolyásolja-e
az egészségre való tudatosabb odafigyelést, az orvosi vizsgálatok rendszeresebb
látogatását?
Valószínű, hogy egy
kicsikét a tanultság irányába tolódik ez az arány, de nem biztos, hogy az érték
szignifikáns. Ma már általános - vagy középiskolai végzettséggel rendelkező emberek
is interneteznek, így szerezve be az információkat, ennek köszönhetően jobban odafigyelnek
az egészségükre.
A genetikai hajlamosságon túl kik az igazán
veszélyeztetettek? Akár országrészekre lebontva a megbetegedések számát.
Nincsenek ilyen
vizsgálatok. Annyit tudunk, hogy Skandináviában gyakoribb a prosztatarák, ezt pedig
összefüggésbe hozzák a D-vitamin hiányával. Kevesebb Dél-Európában, kevesebb
Japánban, ott a táplálékkal lehet minden valószínűség szerint összefüggésben,
Amerikában viszont a fekete bőrűeknél gyakrabban fordul elő, mint a fehérek között.
Milyen megelőzési stratégiák léteznek?
A már említett
urológiai vizsgálat és vérvétel.
A professzor úr szerint miért nem járnak ezekre a
látszatra egyszerű vizsgálatokra a magyar férfiak?
Erről inkább csak a
benyomásaimat tudom elmondani. A páciens nem ér rá, nem jut eszébe az
ellenőrzés, nem jut el hozzá a megfelelő információ, esetleg közlekedési gondokkal
küzd.
Azért kérdezem, mert ha abból indulunk ki, hogy
Budapesten több egészségügyi intézmény működik, ahová fordulhat egy beteg,
addig vidéken, egy faluban az egészségügyi körülmények miatt kisebb eséllyel jut
el valaki orvoshoz. Léteznek ezekre az emberekre koncentráló alternatívák?
Nem igazán. Állítom,
hogy vidéken komoly nehézségek adódhatnak.
A férfiak egy jelentős részének tehát gondot okozhat a
vizsgálatokon való megjelenés.
Az évi egyszeri
vizsgálat még megoldható, de ha már van valami, és több vizsgálat szükséges, az
valóban felpörgeti a problémákat. Örvendetes, ha egy faluban már hetente
egyszer rendel egy urológus. Ehhez viszont nem hiányozhat a megfelelő bérkeret,
egy asszisztens, számítógép, vizsgálóasztal és az egyéb szükségletek.
Mi mondható el az urológus utánpótlásról?
Most éppen felmérjük
az átlag urológusok átlagéletkorát, és az eddigi adatok alapján a szakmában öregedés
tapasztalható.
A nyugat-európai gyógyászati eljárások hamar eljutnak
Magyarországra, vagy előfordulnak csúszások? Ugyanolyan lehetősége van a
megfelelő kezelésre eljutnia egy magyar embernek, mint teszem azt, egy angol
állampolgárnak?
Kettős válaszom van
erre. A gyógyszereket általában Angliában és Amerikában fedezik fel.
Nyilvánvaló, hogy egy kis időt igénybe vesz, míg ezek Magyarországra hivatalos
úton bekerülnek. Úgy gondolom, hogy Magyarországon körülbelül harminc éve a
daganatos betegek a korábbinál jobb ellátásban részesülnek. Kevés olyan gyógyszer
van, ami valamilyen formában nem érhető el Magyarországon. Az angol beteg
tulajdonképpen rosszul jár, mert ott az a fajta kelet-európai sajátosság, a
protekció intézménye nem ismert. Ha a beteg négy hónapra kap időpontot, az
állapotától függetlenül, négy hónap múlva mehet a vizsgálatra.
Hogyan lehetne jobban felhívni a férfilakosság
figyelmét a szűrésekre?
Mindig is a szűrések
élharcosa voltam, ahol tudtam, beszéltem azok jelentőségéről. Nyugodt szívvel
kijelenthetem, hogy a Magyar Urológus Társaság is jelentősen kivette ebből a
részét, s támogatta az ellenőrzések fontosságát.
Akkor Ön szerint nem az egészségügyben van a hiba?
Az biztos, hogy az
urológusok fogadókészsége nyitott és pozitív.
A rehabilitációs időszakban a betegeknek mire érdemes
odafigyelniük? Kell-e valamin gyökeresen változtatniuk?
A
betegeket általában az evéssel, ivással kapcsolatos információk érdeklik. Műtét után
átmenetileg felléphet kontinenciazavar, ez nyilván az életminőséget és az
aktivitást befolyásolja. Utána viszont ugyanúgy élhetnek tovább, mint azelőtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése