2015. május 30., szombat

„A mai embernek sokkal nagyobbak a túlélési esélyei!”- Interjú Dr. Romics Imre urológussal

Ayhan Gökhan


Magyarországon más európai országokhoz képest komoly gondot okoznak a prosztatarákos megbetegedések. Pedig a betegség gyógyítható, ezért is hangsúlyozza az urológus szakma, hogy évente egyszer mindenképp járjanak el az ötven év körüli férfiak a szűrésre.

Dr. Romics Imrével, a Semmelweis Egyetem Urológia Klinikájának professzorával beszélgettünk a prosztatarák kezeléséről, a gyógyulási esélyekről és az urológia magyarországi helyzetéről.

Amikor a magyarok egészségi állapotát, egészségtudatosságát vizsgálják, az európai átlaghoz képest nagyon rosszul szerepelünk. Mit gondol erről, miért annyira beteg a magyar?

Hadd hozzak egy példát. Amikor jóval a rendszerváltás előtt Nyugat-Németországban dolgoztam, azt tapasztaltam, hogy az ottani hetven éves emberek sokkal fiatalabbnak néztek ki, mint az itthoni idősebb korosztály. Ennek az lehetett a magyarázata, hogy a nyugdíj mellett nem kényszerültek másodállást vállalni, nagyon jó volt a szociális háttér, az egyházak is szerveztek programokat az időseknek, s a megoperált betegek a rehabilitációs időszakban kúrákon vehettek részt. Jobb nyugdíjjal rendelkeztek, több pihenést megengedhettek maguknak. Magyarországon ezek nyilván a mai napig hiányoznak.

Az orvostudomány jelen állása szerint mi a magyarázata a prosztatarák kialakulásának, többet tudunk-e róla, mint 20-30 évvel ezelőtt?

Jóval többet tudunk, mint korábban. Régebben a kávét, cigarettát, alkoholt emlegették a prosztatarák hátterében, ma már tudjuk, hogy egyik sem felelős a betegség kialakulásáért. Ugyanakkor egyre több génről bebizonyosodott, hogy valamilyen kapcsolatban van a betegség kialakulásával. A szakemberek kutatásai pedig azt támasztják alá, hogy egyes rokonsági fokoknál különböző módon, de a hajlam nagyobb, ha a testvérek, nagybácsi, édesapa vagy nagypapa szenvedett prosztatarákban. Olyan esetekben a valószínűsége megnő, de nem rég olvastam erről egy ellenvéleményt megfogalmazó cikket.  

Ön milyen meglátásra jutott?

A pácienseim között előfordulnak olyan testvérpárok, akiknél ugyanúgy végeztem prosztatarák-műtétet. Ha azt veszem alapul, hogy négyszázötven prosztatarák-műtétet csináltam, és abból négy ember rokoni kapcsolatban állt, az már közel egy százalék, de ha jobban kutatnánk, valószínűleg ez az érték megháromszorozódna. Ezen kívül a páciensek sokszor nincsenek tisztában avval, hogy a rokonaik miben haltak meg.  

Úgy tudom, ötven éves kor után ajánlják a szűrővizsgálatot, míg máshol 40 éves kor felett ösztönöznek az ellenőrzésre.

Ez országonként változik. Magyarországon ötven év felett, de ha a családban már fordult elő prosztatarák, akkor negyvenöt éves kortól indokolt a prosztatarák-szűrésen való részvétel.

Ez évi egy alkalmat jelent?

Igen évi egyszeri kivizsgálás ajánlott. Egyes vélekedések szerint, ha a PSA alacsony, akkor nyugodtan lehet két évet is várni.

Milyen háttér-információkat érdemes figyelembe venni, amikor a prosztatarákos megbetegedések számának emelkedéséről beszélünk?

Elsősorban azt, hogy az emberek informáltabbak, az egészségügyi ellátás jobb, fejlődik a technika. Gondoljunk bele, prosztata specifikus antigén meghatározást Magyarországon ’92-93-tól végeznek rutinban. Nyilván más daganatok vonatkozásában is már léteznek hasonló vérvizsgálati markerek. Mára érzékenyebbek lettek a képalkotó eljárások is, az MR és az egyéb vizsgálóeszközök. Én 1984-ben írtam egy cikket az MR-ről, akkoriban Magyarországon szinte senki nem ismerte, ma pedig rutinban megy.

Ezeken kívül milyen változáson ment keresztül az urológia az elmúlt évtizedek alatt?

Amikor idekerültem a klinikára, nem volt például biopszia vizsgálat. A kivizsgálás annyiból állt, hogy megtapintottuk a prosztatát, ha keménynek ítéltük, megállapítottuk, hogy prosztatarák, és a betegnek kivettük a heréit. Hasonlóan az ötvenes években szövettani vizsgálat nélkül végezték a prosztatarák-műtéteket.

Kijelenthetjük, hogy aki ma lesz prosztatarákos, annak nagyobb túlélési esélyei vannak, mint korábban?
A mai embernek sokkal nagyobbak a túlélési esélyei!

Hogy látja, a magasabb iskolai végzettség befolyásolja-e az egészségre való tudatosabb odafigyelést, az orvosi vizsgálatok rendszeresebb látogatását?

Valószínű, hogy egy kicsikét a tanultság irányába tolódik ez az arány, de nem biztos, hogy az érték szignifikáns. Ma már általános - vagy középiskolai végzettséggel rendelkező emberek is interneteznek, így szerezve be az információkat, ennek köszönhetően jobban odafigyelnek az egészségükre.

A genetikai hajlamosságon túl kik az igazán veszélyeztetettek? Akár országrészekre lebontva a megbetegedések számát.

Nincsenek ilyen vizsgálatok. Annyit tudunk, hogy Skandináviában gyakoribb a prosztatarák, ezt pedig összefüggésbe hozzák a D-vitamin hiányával. Kevesebb Dél-Európában, kevesebb Japánban, ott a táplálékkal lehet minden valószínűség szerint összefüggésben, Amerikában viszont a fekete bőrűeknél gyakrabban fordul elő, mint a fehérek között.

Milyen megelőzési stratégiák léteznek?

A már említett urológiai vizsgálat és vérvétel.

A professzor úr szerint miért nem járnak ezekre a látszatra egyszerű vizsgálatokra a magyar férfiak?
Erről inkább csak a benyomásaimat tudom elmondani. A páciens nem ér rá, nem jut eszébe az ellenőrzés, nem jut el hozzá a megfelelő információ, esetleg közlekedési gondokkal küzd.

Azért kérdezem, mert ha abból indulunk ki, hogy Budapesten több egészségügyi intézmény működik, ahová fordulhat egy beteg, addig vidéken, egy faluban az egészségügyi körülmények miatt kisebb eséllyel jut el valaki orvoshoz. Léteznek ezekre az emberekre koncentráló alternatívák?

Nem igazán. Állítom, hogy vidéken komoly nehézségek adódhatnak.

A férfiak egy jelentős részének tehát gondot okozhat a vizsgálatokon való megjelenés.

Az évi egyszeri vizsgálat még megoldható, de ha már van valami, és több vizsgálat szükséges, az valóban felpörgeti a problémákat. Örvendetes, ha egy faluban már hetente egyszer rendel egy urológus. Ehhez viszont nem hiányozhat a megfelelő bérkeret, egy asszisztens, számítógép, vizsgálóasztal és az egyéb szükségletek.

Mi mondható el az urológus utánpótlásról?

Most éppen felmérjük az átlag urológusok átlagéletkorát, és az eddigi adatok alapján a szakmában öregedés tapasztalható.

A nyugat-európai gyógyászati eljárások hamar eljutnak Magyarországra, vagy előfordulnak csúszások? Ugyanolyan lehetősége van a megfelelő kezelésre eljutnia egy magyar embernek, mint teszem azt, egy angol állampolgárnak?

Kettős válaszom van erre. A gyógyszereket általában Angliában és Amerikában fedezik fel. Nyilvánvaló, hogy egy kis időt igénybe vesz, míg ezek Magyarországra hivatalos úton bekerülnek. Úgy gondolom, hogy Magyarországon körülbelül harminc éve a daganatos betegek a korábbinál jobb ellátásban részesülnek. Kevés olyan gyógyszer van, ami valamilyen formában nem érhető el Magyarországon. Az angol beteg tulajdonképpen rosszul jár, mert ott az a fajta kelet-európai sajátosság, a protekció intézménye nem ismert. Ha a beteg négy hónapra kap időpontot, az állapotától függetlenül, négy hónap múlva mehet a vizsgálatra.  

Hogyan lehetne jobban felhívni a férfilakosság figyelmét a szűrésekre?

Mindig is a szűrések élharcosa voltam, ahol tudtam, beszéltem azok jelentőségéről. Nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy a Magyar Urológus Társaság is jelentősen kivette ebből a részét, s támogatta az ellenőrzések fontosságát.

Akkor Ön szerint nem az egészségügyben van a hiba?

Az biztos, hogy az urológusok fogadókészsége nyitott és pozitív.


A rehabilitációs időszakban a betegeknek mire érdemes odafigyelniük? Kell-e valamin gyökeresen változtatniuk?

A betegeket általában az evéssel, ivással kapcsolatos információk érdeklik. Műtét után átmenetileg felléphet kontinenciazavar, ez nyilván az életminőséget és az aktivitást befolyásolja. Utána viszont ugyanúgy élhetnek tovább, mint azelőtt.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése