"A hétköznapi ember rengeteg dolgot tud tenni az alkalmazkodás érdekében"

Ayhan Gökhan- Izsó Zita

Dr. Jolánkai Mártonnal, a gödöllői Szent István Egyetem Növénytermesztési Intézetének professzorával és igazgatójával, az MTA kutatóhálózati szakapparátusának munkatársával beszélgettünk a klímaváltozás növényekre gyakorolt hatásáról és a vízgazdálkodásról.

Milyen növényeket érinti legérzékenyebben a klímaváltozás?

Lényegében minden növényt érint, az egyiket jobban, a másikat kevésbé. Alapjában véve abból indulunk ki, hogy a növényi produkció alapja nem más, mint a fotoszintézis. Három eleme van ennek a folyamatnak. Az egyik a radiáció, a napsugárzásból nyert energia, a másik a rendszerben jelen lévő víz, a harmadik a szén-dioxid. Ha ennek bármelyik eleme változik, akkor megváltozik a növényi produkció. A legkisebb növénytől a tölgyfáig ebben minden növényünk érintett.

Van olyan növény, ami a változások következtében biztosan el fog tűnni?

Nagy valószínűséggel száz éven belül semmilyen növényünk nem fog eltűnni. Lesznek olyanok, amik nagyon rosszul fogják érezni magukat, visszaszorul a termelésük, míg más fajták profitálhatnak a felmelegedésből. Például a kukorica eredendően egy trópusi növény. Egy-két Celsius fokos hőmérsékletemelkedés esetén radiációs oldalról a kukoricának megnő az esélye, ha lesz hozzá elegendő vizünk és szén-dioxidunk. Elméletileg minden körülmény adott ehhez.

Vannak ugyanakkor szárazságtűrő növényeink, ezek közé sorolhatjuk például a kalászos gabonákat. Klimatikus szempontból a két legsérülékenyebb növényünk a cukorrépa és a lucerna, pedig két egymástól teljesen eltérő növényről beszélhetünk. A lucerna az egyik legleleményesebb növényünk, a gyökérzetét akár hét méter mélyre is le tudja bocsátani, tehát mindenképpen eléri a talajvizet. A cukorrépa borzasztó nagy vízigényű, de önmaga is képes a védekezésre. Az egyetlen interaktív növény. Amikor óriási forróság jön, akkor egyszerűen fogja, és a nagy leveleit ledobja. Beárnyékolja a talajt, hogy ne párologjon körülötte annyira.

Az új, szárazságtűrő növények esetében beszélhetünk sikerekről?

Igenis és nem is. Magyarországon több nemesítő kutatóintézet van – egyike ennek a Magyar Tudományos Akadémia martonvásárhelyi kutatóintézete, -- ahol búza és kukorica hibridfajtákat nemesítenek, és elég komoly felkészültségük van a különböző klimatikus hőhatások kivédésére. 1972-ben hozták létre a Fitotront. Ez egy olyan klimatikus berendezés, amelyben mesterséges klimatikus körülményeket tudnak produkálni. Régebben mezőgazdaságilag a legnagyobb problémája Magyarországnak az volt, hogy nem voltak elég télállóak a búzák. Végül olyan nemesítési programot hoztak létre, hogy ma minden létező, Martonvásáron nemesített búzafajta télálló. Magára a szárazságtűrésre is számos kezdeményezés történt. Úgyhogy vannak jó eredmények, sőt a korábbinál szárazságtűrőbb fajtákkal is számolhatunk, s a nemesítésben már most jelentkeznek jelentős előrelépések.

Milyen változások figyelhetőek meg jelenleg a Kárpát-medencében?

A Kárpát-medencében vannak előnyeink és hátrányaink. Ez egy lényegében zárt egység, kevésbé vagyunk kitéve a különféle meteorológiai szélsőségeknek, például nincsenek gyakorta pusztító tájfunok és nagy erősségű hurrikánok, s ez a jövőben sem fog változni.

A múltunkban nem látunk nagyon messze, úgy kétszáz éve vannak meteorológiai feljegyzéseink. Nagyjából be tudunk azonosítani egy kis jégkorszakot, hőmérséklet különbségeket. A technológiai észleleteknek a sorában megfigyelhetünk vízvesztést a Kárpát-medencében. A század elején volt 600 valahány milliméter csapadék, ez mostanra körülbelül 580 milliméterre csökkent. Állandó ingadozásnak vagyunk kitéve. Mondok egy példát. Száz éve volt az első világháború, amikor is kimentek a katonák 1915-ben Isonzó mellé Doberdóra. Érdemes megnézni a Doberdói Múzeumot. A dokumentumok jól mutatják, hogy az egyik évben a katonák megsültek a kövön, a másik évben meg derékig álltak a sárban. A változások között az is megfigyelhető, hogy az extremitás gyakorisága a kétszeresére növekedett. Magyarországon nagyon sokféle megfogalmazása van az aszálynak. Növénytermesztési szempontból aszály alatt azt a mértékű vízhiányt értjük, amiből már a növény károsodás nélkül nem tud kijönni. A szárazabb évek az elmúlt időszakokban megszaporodtak.

Mi a helyzet az országon átfolyó vízzel?

Magyarországon a Vaskapunál hat köbkilométerrel több víz folyik ki évente. A távozó vizet meg lehetne fogni, fel lehetne használni, tározni, öntözni lehetne vele.

A Kárpát-medencében bő mennyiségű vízről beszélhetünk. Ehhez képest az öntözhető területek száma elenyésző, ami azt jelenti, hogy 300 ezer hektár öntözhető. Ahhoz, hogy ez megnövekedjen, a megfelelő fejlesztéseket kellene csinálni. Mi az elmúlt ötven-hatvan évben sokkal több rombolást végeztünk, mint mezőgazdasági fejlesztést.

Hiányzik a politikai akarat?

Sokszor olyanok a politikusok, mint a gyerekek. Nem gondolják végig, amit mondanak, amikor a környezetvédelemről, a víz megtartásáról vagy egyéb, a klímaváltozás hatásait csökkentendő intézkedésről esik szó.

Az öntözés rendszerében a stabilitást kellene megcélozni. Nem a víz jelenti a költséget, inkább a vízügyi apparátusnak a fenntartása. Magyarországon sokszor vagyunk úgy, hogyha valaminek nincs gazdája, az nem működőképes. A vízügyi apparátus nagyon drága, a gátak, nyúlgátak megépítése költségekkel jár. Államilag megérné ebben gondolkodni, ezt támogatni, de ez még várat magára.

Ez azt jelenti, hogy jelenleg Magyarország a klímaváltozásra állami szinten nincs felkészülve?

Nincs. Nagyon sokat tesz az állam, nagyon sokat invesztál jószerivel néha érthetetlen célokra. Nem egyszer felröppen egy gondolat, hogy kutassuk a klímaváltozást -- én is több ilyen konzíliumnak a tagja voltam már az elmúlt tizenöt évben, -- s néha furcsa dolgokat tapasztalok. Vegyünk egy régebbi példát. Feláll Magyarország szakmailag legkompetensebb konzorciuma, élén nagy tekintélyű akadémikusokkal, és megbuknak egy klímakutatási pályázaton, holott kevésbé tekintélyes emberek nyertek 300 ezer forintot hozzá. Alapjában véve nem Magyarország a hibás, sokkal inkább az Európai Unió a felelős mindezért. Úgy gondolom, hogy nem lehet egy gazdasági rendszert pályázati, mecénási alapokon üzemeltetni. Machiavelli írja A fejedelemben, hogyha „az állam nem képes betölteni funkcióját, akkor a mecénás szerepkörében tetszeleg.” Gondoljuk meg, hogy mitől volt sikeres annak idején az Osztrák-Magyar Monarchia. Attól, hogy volt egy központi, bár gazdaságilag kellőképpen tagolt rendszere. Vegyük példának a vizet. Ha visszagondolunk, azt tapasztaljuk, hogy abban a korban meg tudták csinálni a Duna-Tisza csatornát. Komoly apparátus állt fel a kezdeményezés mögé. Valahogy ez lenne a fontos most, a jelenben is.

Az Uniós országok közül hol figyelhetünk meg előrelépést a változások mérséklésére?

Mindenki készül. Ahol tényleg történik valami, az Németország és Nagy-Britannia. Ezekben az országokban főhivatású klímakutatási intézmények vannak, az állam támogatja a kutatásokat. Mi is készülünk, van klímastratégiánk is, én is számos testületnek vagyok a tagja.

A felkészülést az is nehezíti, hogy nem egységben látják a dolgokat, hanem elvesznek a részletekben.

Igen, ez egy súlyos probléma. Ezért üdvözlendő minden konzorciális kutatás, ami nagyobb szegmenseket fog fel. Most éppen megint tagja vagyok egy eléggé nagy vonulatnak, a Soproni Egyetem koordinálja, többféle szakemberből tevődik össze, s megpróbálnak többféle dolgot közrefogni, de a középpontban az agrárklíma áll. A kormány is megtisztelte ezt a konzorciumot, és egy négyéves futamidejű támogatást adott mellé.

Ennek ellenére a sok késlekedés miatt nem kell attól tartanunk, hogy lekéstünk a felkészüléssel?

Előbb-utóbb az élet úgyis kikényszeríti az azonnali intézkedéseket a változások mérsékléséhez.

Az átlag magyar ember, ha a klímaváltozásról hall, általában arra kíváncsi, hogy a jövőben lesz-e megfelelő mennyiségű élelmiszer, vagy, hogy kiszárad-e a Balaton.

Magyarországon mindig lesz elég élelmiszer, mert olyanok a természeti adottságaink, hogy akárhány Celsius fokos a változás, akkor is lenne elegendő. Gondoljunk bele, a gabonatermésünknek mindössze tíz százaléka a mindennapi kenyerünk! A Balaton helyzete valójában elhatározás kérdése. Története alatt a Balaton többször drasztikus változáson ment keresztül. A mi életünkben ennek még nem voltunk részesei, de az írott történelem során -- az elmúlt kétszáz évben, -- volt olyan alkalom, hogy kiszáradt. Írásos emlékek őrzik, hogy át lehetett menni kocsival Balatonboglárról Révfülöpre.

Több jelentés a klímaváltozás szempontjából Magyarországot állítja be, mint potenciálisan a legsérülékenyebb országot Európában.

Ez túlzás. Magyarországon még a legrosszabb előrejelzések is olyan szituációt vázolnak föl, hogy általában maga a csapadék nem lesz kevesebb, plusz mínusz öt százalék ingadozás, a radiáció és a hőmérséklet nagyobb lesz, viszont összességében valamivel kevesebb vízzel kell számolni. Mint említettem, nekünk rengeteg a vízmennyiségünk a rendszerben, csak épp nem használjuk azt, hagyjuk simán elfolyni. Ezzel kellene többet foglalkoznunk. Az egy szál embernek is a felelőssége, hogy mit használ, hol használ, mennyit használ. Magyarországon a másik hiba, amit elkövettünk, a csatornázás volt. Európában azt mondták, hogy olyan helyen is települési csatornázást csinálnak, ahol semmi értelme. Mi lett ennek az eredménye? Összeszedjük száz kilométereken keresztül a szennyvizet innen-oda, és a végén megjelenik egy olyan pontszerű szennyező forrás, amit ha nem kezelek, önmagától nem múlik el, tisztítani kell, pótlólagos energiák igénybevételével rendbe tenni. Magyarország lakossága ötven százalékban most is olyan területeken él, ahol a kiskertjében esetleg egy jobban megépített szikkasztóval elszikkaszthatná azt a kevéske vizet, amit felhasznál.

Van egy sereg olyan dolog, amikor mi magunk önként mondunk le a vízről, mert valami félreértelmezett elképzelés miatt például lebontattuk a Nagymarosi gátat, holott nem lebontani kellett volna, hanem építeni mindjárt hozzá kettőt a Dunára. Fölöttünk rengeteg gát van, alattunk is rengeteg gáttal számolhatunk. A kóbor gondolatok felröppenése aláásta a józan racionalitást.

A hétköznapi ember hogyan tud alkalmazkodni?

A hétköznapi ember rengeteg dolgot tud tenni az alkalmazkodás érdekében. Mindjárt mondok kettőt. Az egyik az, hogy gondolkozzon. Mint magánember, és mint helyi ember is. Például takarítsa ki az árkait és a vízlevezetőit. Tudniillik Magyarországon a belvíznek ötven százalékban az az oka, hogy például rossz helyre építik a kocsibejárót, betömik a víz elvezetésének útját, vagy egyszerűen rendezetlenek a birtokviszonyok. Régen volt egy nagyobb gazdaság, most három darabban privatizálták, senkinek nem érdeke, hogy kikotorják azt a belvízcsatornát, amit száz éve építettek. A másik dolog az, hogy ne építkezzünk ártérre! Sokszor látok olyat, hogy egész városrészeket építenek ártérre. Ha semmi mást nem nézünk, azt látjuk, hogy a legkisebb faluban is a templomot a legmagasabb ponton húzták fel, s azt nem is szokta elérni az árvíz az esetek többségében mind a mai napig. Ez annyira nem közismert, hogy az emberek furcsán is kezelik. Tehát érdemes erre odafigyelnünk!