2013. október 23., szerda

"A nyelv fölpúposodik a hazugságtól"- beszélgetés Vörös Istvánnal

Ayhan Gökhan


Az összes könyved közül melyikre vagy a legbüszkébb és miért? Újra szoktad olvasni egyes könyveid? Milyen érzés?
Szerencsére nem egy könyvem viselkedett olyan jól, hogy, mint rátarti szülő, büszke lehessek rá. Nem azért, mert jó tanuló, nem azért mert bajnok valamilyen sportban. Hanem azért, mert némelyikben sikerült valamit megcsinálnom, amit mások nem tudnak, ami nem vagy alig volt még a magyar irodalomban. A Vörös István gép vándorévei-ben úgy fölépíteni egy verseskönyvet, mint egy filozófiai munkát, versről versre továbbépítve és variálva bizonyos fogalmakat. A Fénylovasok olyan gyerekeknek szóló verses mese lett, ahol a szeretet létrejöttéről, Istenről, az ember, mint fenomén geneziséről tudtam beszélni. A Gagarin-nal olyan regényt sikerült létrehozni, melyben a cselekmény fordulatai és a humor egyensúlyban vannak, és az egész száz százalékig adekvát velem, benne van, amit a világról el akarok mondani.
Nagyon utálom a könyveimet újraolvasni korrektúrázáskor, egyéb alkalmakkor pedig nem szoktam. Legfeljebb, ha felolvasásra választok ki valamit, akkor ütöm fel őket. Az viszont nem rossz érzés. Tudok örülni annak, amit már megcsináltam.

Elégedett vagy a tanári pályával? Megéri ma tanárnak lenni? Vagy bolond, aki ma tanár lesz Magyarországon?
Természetesen bolond, de szerintem tudni kell ellenőrzött és szabályozott keretek között bolondnak lenni. A tanár az egyik legfontosabb hivatás egy ország jelene és jövője szempontjából. Az egyetemi oktató helyzete kicsit más. De az is közszolgálat. Nekem abszolút megéri csinálni, mert imádom. A diákokat, azt, hogy mennyire nyitottak, tehetségesek, egyenesek, erkölcsileg tiszták, jót akaróak, bátrak, okosak, ötletesek, humorosak, toleránsak. Nagyképűség nélkül mondhatom, hogy sokat tanulok tőlük, rengeteg mindenre inspirálnak.


A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen évek óta Lackfi Jánossal együtt csináljátok a kreatív írás szemináriumot. Mik a tapasztalataid, valóban tanulható az írás? Fogékonyak rá a diákok?
Ha nem lenne tanítható az írás, akkor nem tudna senki írni. Ha magától tanulja meg valaki, az akkor is tanulás. Namármost, ha valamit megtanulunk, márpedig minden csecsemő analfabéta, akkor az tanulható, és ami tanulható, az egyúttal tanítható is. A tanítás a személyes fejlődéshez való segítséget jelenti. Igen, lehetséges segíteni a másiknak, még ebben az önző szakmában, az irodalomban is. A diákok fogékonyak a tanításra, a gondolatokra. Tanítható az írás, mert a diákok úgy akarják, hogy az legyen. Hajlandók tanulni, hajlandók fejlődni. Hajlandók felnőni.

Tudtommal Lackfi János otthagyja az egyetemet. Ez milyen változást hoz a kreatív írás esetében? Lesz-e új tanár, mondjuk egy kortárs író, vagy te elviszed a hátadon az egészet?
Ez természetesen nem lehet az én magánszámom. A következő félévtől két-három váltakozó vendégelőadóval szeretnénk színessé és izgalmassá tenni a stúdiumunkat. Neveket egyelőre nem mondok, mert még nem tárgyaltunk velük konkrétan, de nagyon jó írókról és egyúttal kitűnő tanárokról van szó.

A diákok közt találtál komolyan írónak készülő hallgatót? Felvilágosítottad az íróság nehézségeiről? Nem riadt vissza?
Persze, hogy találtam, találok folyamatosan, és már jó néhány olyan volt diákunk van, akinek könyve jelent meg, vagy bejutott az év legjobb írásaiból összeálló antológiákba. Sokakra lehetünk büszkék Lackfi Jánossal.
A szakma szépségeit és buktatóit igyekszem minél összetettebben megmutatni a diákoknak. De kifejezetten le nem beszélnék róla senkit, csak azért, mert nehéz. Hiszen minden nehéz, ha magas fokon csináljuk. Nem is lenne erkölcsös épp a tehetségeseket lebeszélni, és a tehetségteleneket a pályán felejteni.

Milyen könyvön, könyveken dolgozol jelenleg? Azért könyveken szerepel a kérdésben, mert nálad sosem lehet tudni…
Azaz nálam épp mindig lehet tudni. Meg se tudom pontosan mondani, hány könyvön dolgozom. Vagy van már kész. Megjelenésre vár következő könyvünk Lackfi Jancsival. Címe: Csavard fel a szöveget! Van egy kész verseskönyvem: Rilke-fraktál címen. Kész van a 150 zsoltárom is. Egy regényt csak át kéne nézni kicsit, de be van fejezve, címe: Thomas Mann kabátja. Dolgozok egy másik regényen is, annak a felénél tartok. A novelláimból bármikor össze lehetne rakni egy könyvet (Búcsú a mágikus realizmustól). Ezen felül írok egy színdarabot, mely a terezíni gettóban játszódik, és egyet a Baltazár színház számára. Ja, és tudományos munkáimból is összeállni látszik a Mi az ironikus tudomány? c. kötet, melynek a cseh kiadására már van szerződésem a Károly Egyetem kiadójával.

Nálad, aki annyi könyvet írt, az írás több mint sima pénzszerzés. Az írás, a kifejezés örök válaszkeresés és válaszadás. Mi lennél te, Vörös István, írás nélkül? Mit mond el neked az írás?
Az írás a mindennapjaim része, most, hogy ezt írom, ki van nyitva még egy verseket tartalmazó fájl, egy cseh regényhez írandó utószó, és pár műfordítással is kéne foglalkoznom. A versírás, de bármilyen írás is olyan számomra, mint másnak a gyónás, a pszichológusával való mélybeszélgetés, a hobbi, vagy egy olyan titkos tevékenység, amit nem köt a többiek orrára. De még ennél is több, egyszerűen sok mindent írás közben értek meg igazán. És az írás öröme nélkül nem tudnám megőrizni életörömömet, magabiztosságomat, tehát önmagamat. Ha ezért néha még pénzt kapok, az persze öröm, és legfőképp ajándék. Én maga vagyok az írás, a Vörös István gép. E nélkül egy másik ember lennék. Lehetnék, mert egy darabig természettudósnak készültem. Akkor mondjuk én lennék a Vörös István fénymérő. Vagy a Vörös István reaktor. (Azért belőlük is igyekszem valamit megtalálni magamban.)

A fordítással hogyan állsz mostanában? Van felfedezésre váró, a magyar közönség előtt ismeretlen cseh szerző?
Peresze, hogy van. Prózát csak ritkán fordítok. De ötleteim akadnak. Egyik nagy kedvencem a 20. század derekának jelentős írója, Jiří Weil. Szerencsére pillanatokon belül itt lesz az első magyar könyve, a Mendelssohn a tetőn, most épp ahhoz írom ezzel párhuzamosan az utószót. Nagyon szeretném elérni, hogy jelenjen meg valami Egon Hostovskýtól is, tőle egy regény látott napvilágot a 90-es években magyarul. Milada Součková is nagy író, ő teljesen ismeretlen még itthon. Ezek klasszikusok már. A kortársaktól egész jól jelennek meg szövegek. De persze engem a költők foglalkoztatnak. Jó lenne egy új Seifert-kötetet csinálni, egy Jan Skácel-kötetet. Dolgozunk volt tanáraimmal, volt és jelenlegi tanítványaimmal egy 19. századi cseh antológián, ebből az időszakból nagyon érdekel Jaroslav Vrchlický elképesztően gazdag költői világa. Őt úgy kell elképzelni, mintha Arany és a nyugatosok között lett volna egy Weöres Sándor formai gazdagságával és termékenységével bíró költő az irodalmunkban. A csehben volt.

A régi időkben, Kosztolányi, Heltai Jenő és Márai Sándor idejében a magyar írók tudtak a kortárs külhoni írókról, költőkről, érintkeztek velük, fordították őket. Ma mi a helyzet? Nincs elszigeteltség?
De, úgy érzem, van. A próza még hagyján, ám a kortárs világköltészetet lehetetlen megismerni a jelenlegi hazai kínálatból. Nagyon súlyos felelőssége a magyar kultúrának, hogy lemondott az ilyen könyvekről, könyvsorozatokról és folyóiratokról. Egy-két próbálkozás akad, de ezek csak heroikus kísérletek. Már évek óta pályázni sincs hova kortárs külföldi verseskönyvekkel, fordításokkal. Legfeljebb az anyaország támogatásában lehet reménykedni, de a legtöbb ország erre nem tud vállalkozni. Nagyon fontos lenne, hogy minden kultúrába be tudjunk tekinteni itthoni műhelyek segítségével. Ha méltók akarunk lenni elődeink szellemi teljesítményéhez, ez elengedhetetlen. A világ irodalmának megismerése nélkül valóban nem várhat más a magyar kultúrára, mint a poros provincializmus, belterjesség. Eme belterjesség veszélye már itt sündörög a kertek alatt. Az egyetemünkön pl. most szűnik meg a cseh szak, legnagyobb bánatomra.

Lehet tudni valamit arról, hogy miért szűnik meg a cseh szak?
Különböző okai vannak kari, egyetemi, országos és világtrendek szintjén. Nem túlzás ez? Minden világszinten dől el. És személyes szinten is vannak okai. Ez sem túlzás. Minden a személyek szintjén dől el. Nem hiszem, hogy végig tudnám mondani az egészet, mert egyelőre magam is elemezni igyekszem ezt a sokismeretlenes egyenletet. Csak néhány megjegyzésre, gondolatkísérletre futja. Semmiképp se szeretném egy ellenünk folyó harc következményeként bemutatni a történteket. És ki is az az ellenünk? A személyek most nem érdekesek, de nagyon érdekes az ügy. A bohemisztika, a szlavisztika, a Közép-Európa-kutatás ügye. Egy olyan országban, mely két félelmetes katasztrófát szenvedett el azért, mert nem volt képes őszintén és öncsalás nélkül megismerni a körülötte élő népeket, nem értette, hogy kikkel van együtt és szemben, nem ismerte meg azok értékeit (és így saját értékeit se reálisan), egy olyan országban tehát, mely nem tudja, kik között él, ezért Trianontól a Don-kanyarig minden csapdába belesétál, és lakóit nem tudja megvédeni a legkülönfélébb lágerektől és tömeggyilkosoktól, ott bizony életfontosságú lenne minél jobban megismerni a körülötte lévő népeket. És e megismerésnek bármely fórumát bezárni nagyon veszélyes. Elsősorban Magyarországra nézve.
Persze most a mellett érvelek, mért tilos, veszélyes és káros becsukni a cseh szakot, csakhogy ez már megtörtént. Emellett most tűnt el írmagja is a szlovák szaknak, és szűnt meg a Közép-Európa-program, továbbá kapott nagyon súlyos, meglehet gyógyíthatatlan sebet a lengyel szak. Ezek tények. A saját felelősségemet úgy fogalmaznám meg: Nem találtam rá az alkalmas módszerre és eszközökre, melyekkel e téves döntéseket megakadályozhattuk volna. A vezeklésem: növelem a bohemisztikai és szlavisztikai aktivitásom. Tudományos és műfordítói szinten egyaránt.

Nemzedéked több tagja, -- Kemény István, Schein Gábor például – írt politikai-közéleti verset. Téged nem csábított ez a téma? Szerinted is ilyen rossz ma a helyzet Magyarországon? 
Ó, én is írtam. Az Édes hazám antológiában nekem is van vagy 5-6 versem. A zsoltárok közül is nemegy politikus, legalább annyira, amennyire az eredeti zsoltárok a keletkezésükkor azok voltak. (Lásd pl. a 2012. nyári Jelenkorban megjelenteket.)
Alighanem rossz a helyzet, mert a költők önszántukból csak akkor írnak politikáról, ha nem lehet nem írni róla. Egy amerikai választási kampány kapcsán kinek jutna eszébe verset írni, bármilyen fontos esemény is az?


És hiszel a változásban? Vagy te már csak az anyanyelvedben bízol, a magyar politika, politizálás jobbra fordulásában nem.
A változásban nem is kell hinni. A legalapvetőbb tapasztalatok igazolják, hogy mindig bekövetkezik. Ennél a rezsimnél tehetségesebb és gonoszabb rezsimek se tudták magukat az örökkévalóságnak megtartani, de ugyanúgy az athéni demokrácia vagy a római birodalom sem. Szerintem a választásokat talán meg is lehet nyerni még jelen körülmények között is. Ez még mindig nem eleve lehetetlen az ellenzék számára. De ha ez nem is történik meg, akkor se biztos, hogy a következő ciklust végig tudja csinálni ez a szűk érdekeket kiszolgáló klikk. Amelyik csak épp azokra az eszmékre nincs tekintettel, melyeket fennen hirdet. A nemzet és a vallás érdekli őket legkevésbé. Én a politikájukat nemcsak mint szabadon gondolkodó európai demokrata kérem ki magamnak, hanem talán még ennél is jobban mint magyar és mint keresztény. Nem a választási bukásukat várom olyan nagyon, mert nem igazán fontos emberek ők nagyképű vergődésük ellenére sem, hanem azt, amikor a megtévesztett népük szeméről lehull a hályog, és meglátják, kik mellett békemeneteltek, kétharmadoztak jó részükben jóhiszeműen, de sötét és aljas módon becsapva.
Mindig is bíztam a politizálás jobbra fordulásában, megéltem már olyasmit is. De az anyanyelvemben nagyon bízom, ez igaz. Talán épp ő lesz, aki egyszercsak figyelmezteti az embereket. Az olyan szavak, mint fülkeforradalom, nemzeti dohánybolt, nemzeti együttműködés rendszere épp annyira ordítanak, hogy jaj, fáj a hátunk, émelyeg a hasunk, mert hazugság van alattunk, bennünk, mint annakidején a békeharc és az elnöki tanács elnöke kifejezés vagy az árjásítás és az élettér. A nyelv fölpúposodik a hazugságtól. A jellemhiba egy idő után nemcsak az arcon hagy nyomot, hanem a nyelven is.

Utolsó kérdésnek egy vidámabbat szánnék. Írsz gyerekverset is. Milyen többlettel bír a jó gyerekvers?
A gyerekvers sokkal fegyelmezettebb dolog, mint az átlagos vers. Amit a felnőtteknek bonyolult felszínességgel is meg lehet írni. Persze valójában nem, de a szerkesztők megveszik az ilyen árut. A gyerekversnek fegyelmezetten egyszerűnek, de ebből következően bölcsnek kell lennie. Nem bírom, ha a gyerekeknek szánt prózában mindent kétszer mondanak, mert a gyerekek hülyék. Nem bírom, ha gügyörésznek a gyereknek. Sokan akarnak gyerekirodalmat írni, mert elég sikeres műfaj. De ahhoz fantázia, nyelvi leleményesség, formai könnyedség is kell, kéne. Ugyanazt nem lehet a gyerekek elé tenni, amit egyébként csinál az ember. És nem szabad mást se művelni, mint amire képesek és hivatottak vagyunk.

(Megjelent a Kulter.hu oldalon.)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése