2016. április 9., szombat

„Az egy könyv, egy tanterv elve nem működik”- interjú Fenyő D. György irodalomtörténésszel, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola tanárával, a Magyartanárok Egyesületének alelnökével

Ayhan Gökhan

A kötelező olvasmányok helyzete gyakorta generál parázs vitát, emellett sokan azt rebesgetik, hogy az általános értelemben vett olvasás jó ideje komoly válságot él meg. Fenyő D. György irodalomtörténésszel, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola tanárával, a Magyartanárok Egyesületének alelnökével beszélgettünk a kötelező olvasmányokról, az oktatáspolitikáról, és beszélgetünk arról is, hasznos-e az irodalom.

Szinte mindennap hallani valamit arról a laikusok és a szakemberek részéről, hogy a kötelező olvasmányok irányát teljesen más mederbe kellene terelni. Mi váltotta ezt ki?

A kötelező olvasmányok mibenlétét tudomásom szerint senki nem kezdte még ki. Más ügy a kötelező olvasmányok kiválasztásának kérdése, de természetesen ez mindenkor problémaként merült fel. Ez több okra vezethető vissza. Az 1978-as tantervek létrehoztak egy olyan kánont, amely a maga szellemi erejénél, koherenciájánál és akkori nagyon komoly végiggondoltságánál fogva máig erősen tartja magát. Emellett az elmúlt tíz évben olyan mediális váltás következett be, hogy a megszokott olvasmányok egy része, tetszik, nem tetszik, tarthatatlanná vált.

Ebben hozott-e változást az új műfajok rohamos előretörése, gondolok elsősorban a tizedéves korosztályt megcélzó, ifjúsági könyvekre?

Jól látszik, hogy az elmúlt öt-tíz évben a külföldi és a magyar szerzők könyveivel közösen megerősödött a gyermek- és ifjúsági irodalom Magyarországon. A Harry Potter  vagy Böszörményi Gyula Gergő-könyvei például nagy népszerűségnek örvendenek a fiatalok körében. Ezzel az is együtt jár, hogy a kortárs könyvkiadás adott egy olyan alternatívát, hogy a választási lehetőség kiszélesedett.

Ettől még Balassi, Zrinyi nem helyettesíthető 20-21 századi produktumokkal.

Valóban, gondos mérlegelésre lenne szükség ebben az ügyben. Annál is inkább, mert nyilvánvaló, hogy a régi irodalom nyelve távolodik a diákoktól. Az általános iskola végéig az alapvető szempont az, hogy mit tud és szeret egy gyerek elolvasni. Nem győzöm hangsúlyozni, mennyire sok múlik azon, hogy az iskola milyen olvasói pályára teszi a gyereket. A későbbiekben több lehetőség nyílik arra vonatkozóan, hogy nehezebb, bonyolultabb, több figyelmet igénylő szövegekkel bombázzuk a gyerekeket, mivel differenciálódik, hogy ki milyen iskolában tanul tovább.

Feltételezem, az egyéni olvasmánylista lenne a megfelelő. Emiatt viszont nem maradnának-e ki sokan a nagy nemzeti egészből?

A legjobban úgy maradnak ki a nagy nemzeti egészből, ha azt mondják, hogy elolvasták A kőszívű ember fiait, miközben az igazság az, hogy nem olvasták el. Nem hiszem el, hogy a regényt minden diák végigolvasná annak ellenére, hogy kötelező és fontos műnek számít. Ha az a sajnos gyakran előforduló eset megtörténik, hogy az iskolában megutáltatják velük, kérdéses, hogy a későbbiekben valamikor még egyszer előveszik a könyvet. Nem a tizenkilencedik század irodalmát és nem is Jókait szidom evvel, egyszerűen csak azt mondom, hogy egyes szövegek távolodnak és idővel érthetetlenné válnak. Jókai nyelve egy korábban meglévő latinos műveltséget igényelt, ami mára kiveszett.

Milyen megoldás jöhetne szóba, és mi lenne kihagyható a kötelező olvasmányok közül?

A maihoz képest egy sokkal szűkebb sztenderd lenne indokolt, olyan olvasmánylista, amit kivétel nélkül mindenki elolvas. A Légy jó mindhalálig című regényt az általános iskolából kivenném. Helyette például egy, a gyermeki kiszolgáltatottságot megmutató Móricz-novella kiválasztása jelenthetne alternatívát. Ha viszont nagyon fontosnak tartjuk a történetet, érdemes a szövegtől elszakadni és magára a történetre koncentrálni. Ugyanezt láthatjuk a Képes Bibliáknál, ahol is mai magyar nyelven írt szöveget találunk a Károli-szöveg helyett. Az jelenthetne még megoldást, hogy ha nem is az egész szöveget, de részleteket olvastatunk el, amikből megismerhető a mű világa.

Sok vád éri a gyerekeket, hogy nem olvasnak, viszont az ifjúsági könyvek népszerűsége erre rendre rácáfol.

Igen, a probléma nem erre a kérdésre összpontosul. Aki olvas, annál nem jelent gondot a terjedelem. Több ezer oldalas könyveket olvasnak el a diákok. Ha a gyerekek felfedeznek egy világot, abba nagyon szívesen beleképzelik magukat. Viszont, és ez már nagy baj, a magyar társadalom ebben is erősen kettéválik. Körülbelül a társadalom egyharmada olvas, ugyanakkor a nem olvasók elképesztően sokan vannak és a számuk folyamatosan növekszik. Hihetetlen tömegek hullnak ki a közös kultúrából, nyelvből, műveltségből. A magyar oktatásnak ez komoly felelőssége.

Az állam felelőssége hol van ebben az ügyben?

Szociális érzéketlenséggel, figyelmetlenséggel egy cseppet sem vádolnám az államot. A problémát nagyon jól érzékeli, azt, hogy az esélyegyenlőség megteremtésére van szükség. Ellenben teljesen hamis választ ad rá. A köznevelési törvény óta elvileg mindenki ugyanazt tanulja és ugyanolyan módon, mert meglátásuk szerint az biztosítja az esélyegyenlőséget. A tapasztalatok viszont azt bizonyítják, hogy az egy könyv és egy tanterv elve nem működik. Szerintem helyesebb lenne, ha mindenkinek azt adnánk olyan módon és mennyiségben, amit befogadhat és az ő épülésére szolgál. Egy központosított oktatási rendszer nem érhet el eredményt, helyette egy nagyon differenciált rendszer szolgálhatna hosszútávon követhető megoldásként.

Önökkel konzultáltak az oktatásért felelős állami szervek megbízottjai?

Az oktatáspolitika mostanra úgy korlátozta magát, hogy nem hallgat meg senkit. Az teljesen normális dolog, hogy az oktatáspolitika nem tud minden ajánlatot megfogadni. Kell egy irány, egy értékrend, és azt tűzön-vízen keresztülvinni. Viszont ez az elszántság olyan fokú süketséget eredményezett az elmúlt években, hogy ez mára teljesen tűrhetetlenné vált.

Térjünk vissza a kötelező olvasmányokhoz. Többen fejtegették már, hogy határt kellene húzni, mert egyes szerzők művei teljesen olvashatatlanok a mai diákok számára.

Csokonai, Berzsenyi előtt nincs olyan magyar szerző, aki igazán esztétikai élményt nyújtana. Idővel szerintem Petőfivel fog kezdődni a mindenki számára befogadható és érthető irodalom, míg a többi szerző szépen átkerül az egyetemi tananyagba. Félreértés ne essék, nem arról a pár ezer emberről beszélünk, akik elolvassák a régi szövegeket, hanem a közoktatási rendszer egészéről.

Mik a mindig elfogadott, a diákok szeretetére számot tartó kötelező olvasmányok?

Tapasztalatom szerint A Pál utcai fiúkat, a Toldit és a János vitézt kivétel nélkül szeretni szokták, illetve Molière, Kosztolányi, Örkény művei okoznak számukra mindig örömöt.

Így, a végén azt tisztázzuk még, hogy aki nem tudná, mi az értelme az irodalomnak, milyen haszna van belőle annak, aki bolti eladó vagy agrármérnöki pályára készül?

Visszakérdeznék: ő csak bolti eladó vagy csak agrármérnök lesz-e? Rögtön kiderül, hogy nem.  Családapa, családanya, férj, feleség, szerelmes, megcsalt, megcsaló is lesz. Jobb esetben az embernek az a célja, hogy gondolkodó, véleményformáló és széles látókörű legyen. Ehhez feltétlenül szükséges ismernie önmagát és a világot. Az irodalomnál eddig nem találtak fel jobb segédeszközt arra, hogy tapasztalatot szerezhessünk arról, milyen Dániában egy középkori király vagy egy mai középiskolás élete, vagy milyen az, amikor az ember magányos. A sérülésmentes tapasztalatszerzés legjobb útja az irodalom.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése