Klímaváltozás és alkalmazkodás- Interjú Mika János klímakutatóval

Ayhan Gökhan - Izsó Zita

A nemrég nyilvánosságra hozott IPCC klímajelentésekről, az ezekben található újdonságokról és az alkalmazkodási stratégiákról kérdeztük Mika János klímakutatót, az MTA doktorát. 

Mostanában hozta nyilvánosságra az IPCC az új klímajelentés harmadik részét. Mi az, amiben ez a három jelentés újdonságot jelent?

Három jelentésről beszélhetünk. Az első tavaly szeptember végén jelent meg, és azt tartalmazza, hogy mi történik az éghajlattal, mire számíthatunk a jövőben. A második jelentést idén március harmincegyedikén hozták nyilvánosságra. Ez már a konkrét hatások elemzésével és az alkalmazkodás esetleges lehetőségeivel foglalkozik, kiemelve a legsérülékenyebb területeket. Röviddel ezután, április tizenharmadikán publikálták a harmadik jelentést, ami a változások mérséklésének lehetséges módjait tárgyalja. A három jelentésből leszűrhető egy, az összefoglalókban talán kevésbé hangsúlyozott, ám nagyon jelentős újdonság, ami izgalmassá teszi az egész kérdést. Az eddigi jelentések ugyanis rendre azt fogalmazták meg, hogy melegszik a klíma, emelkedik a hőmérséklet, ezzel szemben a mostani jelentésben az az érdekesség, hogy kimondja, valójában 2002 óta nem emelkedik a Föld hőmérséklete. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy megnyugodhatunk, ugyanis a teljes éghajlati rendszer energiatartalma egyértelműen növekszik. Van tehát egy nagyon komoly ellentmondás, amire talán az adhat magyarázatot, hogy az óceánoknak nagyon intenzív a hőelnyelése. Miközben tehát a rendszer hőtartalma az üvegházhatású gázok következtében folyamatosan növekszik, a légkör vízgőz tartalma nem változik, ez pedig szinte olyan állapotot eredményez, mintha megállt volna a felmelegedés, annak ellenére, hogy tulajdonképp semmi oka nincsen megállni, hiszen az emberiség nem csökkentette a káros gázok kibocsátását. Hatáselemzések szerint két tized fokot kellett volna melegednie a légkörnek tíz év alatt, ehelyett nullát melegedett. Azonban valószínű, hogy ez a stagnáló állapot egyszer véget ér, mivel az óceán felső kétszáz méter légrétegének a hőmérsékletkülönbsége már elkezdett csökkenni. Csak azt nem lehet tudni, hogy a folyamat mikor indul újra. Jövőre? Tíz, vagy húsz-harminc év múlva? Azért nem mindegy, mert ugyanakkor az alkalmazkodási lépések, mint például egy víztározó építése, szárazságtűrő fajták kinemesítése, energetikai rendszerek bővítése, szűkítése, épületek hőszigetelése is időt vesz igénybe. Kérdés az, hogy mekkora melegedést tud még az emberiség elviselni. Valahol három és öt Celsius fok között - amiből már nyolc tizedet biztosan megtettünk - elkezdenek olyan visszafordíthatatlan folyamatok történni, amikből nagy baj lesz, ha bekövetkeznek.

Milyen problémákra gondolhatunk elsősorban?

Van például az Antarktisz jege, ami több millió év alatt fejlődött ki, és legalább százezer évek kellenek, hogy teljesen elolvadjon, tehát ettől nem kell tartani. Ugyanakkor a Ross-tengernél létezik egy olyan jégdugó, ami a kontinentális talapzaton a víz szintje alatt fekszik. Ha az onnan leolvad, akkor öt méter tengerszint-emelkedést okoz az egész Földön. Nem kisebb gond az El Ninó jelenség, ami kettő-hétévente, teljesen szabálytalan időközönként visszatér, és hónapokon keresztül egyes területekre szárazságot, más területekre özönvizet hoz. Azt mutatják a modellek, hogy a váltakozás is intenzívebbé és gyakoribbá válhat a jövőben. Ez főképp a legfejletlenebb, legsérülékenyebb térségek számára probléma. Ezek miatt is fontos, hogy három fok fölötti hőmérséklet-emelkedés ne következzen be, ám valójában minden tizedfok emeli a tengerek szintjét. Az új jelentés abban is eltér a korábbitól, hogy magasabbra veszi a klímaváltozással járó tengerszint-emelkedés mértékét. A korábbi azt mondta, hogy legfeljebb hatvan centi, a mostani szerint a felső határ a kilencven centi 2100-ra. Ehhez képest, mint a harmadik jelentés is mutatja, 2001 és 2010 között soha nem látott mértékben gyarapodott az üvegházgáz kibocsátás.

Drasztikus mértékű klímaváltozással kell számolnunk?

Nem tudjuk, hogy milyen mértékű lesz, keveset tudunk arról, hogy mi hogyan fog történni. A normális megközelítés az, hogy a rendszernek folyamatosan melegednie kellene, semmi nem biztosítja, hogy ez ne folytatódjon. Nehéz alkalmazkodási projekteket számon kérni bármelyik ország bármelyik kormányától, mert a parlamenti demokrácia sajátos jellegéből következik, hogy egy-egy kurzus rövid távra, egy-egy ciklus időtartamára tesz ígéreteket, olyan intézkedésekbe pedig bele sem kezd, amelyek hosszabb távon igazolnák az eredményességüket, hiszen ebből közvetlen politikai hasznot ők maguk nem tudnának húzni. Így, általában legfeljebb akkor történnek lépések, amikor bekövetkezik egy-egy olyan természeti csapás, aminek mindenki számára egyértelműen látható, azonnali hatása van.

Sokat hallani a fagyott területek, a permafroszt felolvadásával járó metánszivárgásról, ami állítólag erősebb gáz, mint a szén-dioxid. Mit érdemes erről tudni?

Valóban, a metán légköri koncentrációja a 2000-es évek elején rövid néhány évig stagnált, majd 2007 után ismét növekedésnek indult. Ebben minden bizonnyal az örökké fagyott talajok, az ún. permafroszt területek olvadása a ludas. Az történt, hogy az olvadással elkezdett felszabadulni az a metán-hidrát, amit évmilliókkal ezelőtt, még a tenger mélyén zártak magukba a később felemelkedő talajok. A metán  ̶ amivé a légkörbe kerülve azonnal átalakulnak ezek a gázok   ̶, egyetlen molekulája valóban hússzor annyival tolja el a légkör energiamérlegét, mint a szén-dioxid egy molekulája. Ugyanakkor a levegőbe kerülés aránya 200 az egyhez a széndioxid javára (a mi hátrányunkra), ezért a kibocsátott összes széndioxid tízszer olyan veszélyes, mint az összes metán.

Ha minden folytatódik tovább, a fagyott területek becslések szerint mennyi idő alatt olvadnának fel, és ez milyen következményekkel járna?

A permafroszt területek olvadása sajnos elég gyors folyamat. Ha hihetünk az előrejelzéseknek (amelyek az első évtized stagnálását nem tudták reprodukálni), akkor 2050-re a mai 15 millió négyzetkilométeres összes terület (Európa másfélszerese!) 20-50 százaléka megolvadhat. Ez bizonyára hozzájárul majd a melegedéshez, de a szén-dioxidhoz viszonyítva, az így kikerülő metán sem módosítja jelentősen prognózisokat. Legalábbis, ezzel a metán-többlettel, mint a változást erősítő visszacsatolással nem számolnak a prognózisok.

Ha semmi nem változik, akkor Magyarországon a klímaváltozásnak milyen rövid és hosszú távú hatásai várhatóak?

Hazánkban is a hőmérséklet emelkedésével számolhatunk. Ez a modellszámítások szerint a földi átlagnál harminc százalékkal gyorsabban fog bekövetkezni. Ez nem Magyarország specifikus, hanem a mérsékelt égövre vonatkozik, a medencehatásnak sincsen különösebb szerepe. A csapadék változásai meglehetősen furcsán oszlanak el. A modellek előrejelzése alapján az mondható, hogy a téli időszakban kicsit még nőne is a csapadék mennyisége, a nyári időszakban viszont néhányszor tíz százalékkal csökkenne. A szélsőségek tekintetében furcsa kettősség lehet jellemző. A rövid idő alatt lehulló csapadék mennyisége is megnőne, de az aszályos napok száma is emelkedne, következésképp kevesebb lenne a normális időszak. Van még egy fontos dolog, amit figyelembe kell venni, és ez a városhatás. A nagyvárosokban ugyanis néhány fokkal mindig magasabb a hőmérséklet értéke, ezt hívjuk városi hősziget hatásnak. Azáltal, hogy anticiklonosabbá válik az időjárás, ez a városhatás erősödik anélkül is, hogy több kéményt húznánk fel. A városhatás akkor a legkiterjedtebb, ha hétágra süt a nap, ha nem mozog a levegő, és a sötétebb felületek több fényt nyelnek el, mint a világosabb felületek. Egy kánikulai napon, ha a hőmérséklet mondjuk harmincöt fok, az a városban harmincnyolc. A hőmérséklet emelkedésével egyértelműen nő a halálozások száma, főleg a szív és érrendszeri, de más betegek körében is. Például 2003-ban Párizsban tizennégyezerrel több halott volt, mint általában abban az időszakban. A hőségriadó minden évben visszatér Magyarországon is, és ez még a fiatalokat is megviseli. Szerencsére ez a legjobban előre jelezhető meteorológiai jelenség.

Hogyan lehet védekezni? Milyen alkalmazkodási stratégiák állnak rendelkezésre itthon?

Nagyon hasznos tud lenni az a fajta alkalmazkodás, ami az időjárás szélsőségeihez kapcsolódik, függetlenül attól, hogy a szélsőségek éppen majd mit csinálnak a klímaváltozás folyamán. Előnyös lehet, hogy a nagy záporok csapadékát megtartjuk és leadjuk, amikor fogyna a víz nyáron, vagy meggátoljuk, hogy a villámárvizek jelentős folyamokká alakuljanak, s elvigyék a házat, autót, állatot, embert. Ezek hasznos alkalmazkodási lépések, akkor is, ha nem az éghajlat változásához, hanem az időjárás szélsőségeihez való, teljesen értelmes módszerek.

És globálisan hogyan lehet védekezni?

Az általános ellenálló képességet érdemes növelni, a sérülékenységet ajánlott csökkenteni, de erre mindenhol ugyanúgy megvalósítható alkalmazkodási stratégiát nehéz felvázolni. Egészen más a helyzet a kibocsátás mérséklésével. Azt nem szabad abbahagyni, mert a melegedés előbb-utóbb folytatódni fog. Az atomenergia, ha éghajlati szempontból nézzük, sokkal kedvezőbb, mint a fosszilis energia, mert semmilyen klímaváltoztató következménye nincs, legfeljebb annyi, hogy az atomenergiát előállító eszközök legyártása is kibocsátást igényel. 1983-ban a világ energiakészletének a tizenhárom százaléka megújuló energiából volt, 2008-ban szintén. Annyit tudtunk elérni, hogy tartottuk a lépést a rettenetes energiaigényben. Hasznos lenne, ha átalakulna a világ energiarendszere és minél inkább a megújulókat preferálná. Persze, a megújulókra sem úgy kell tekintenünk, hogy nulla környezeti hatásuk van, csak sokkal kisebb. Az elektromos áram esetében például két nagyságrenddel kevesebb az üvegházhatása az összes megújuló energiaforrásnak, mint a hagyományos fosszilis energiaformáknak. Igazából a fosszilis energiaformákon belül is lehetne variálni egy kicsit, minthogy a földgáz alig fele annyi széndioxid kibocsátással termeli meg ugyanazt az energiát, mint a kőszén. Biztató, hogy energiatakarékosságban tudunk is mit tenni, látszik, hogy összességében világszerte javulnak a mutatók.

Egyébként kinek a felelőssége elsősorban, hogy nem történtek eddig nagy eltolódások a klímavédelem irányába? Az egyéneké, akik nem hajlandóak lemondani bizonyos kényelmi dolgokról, vagy inkább a gazdaság jelentősebb szereplőié?

A felelősség közös, nem osztható le szektorokra. Ahogy az éghajlatváltozási testületek is mondják, minden országnak megvan a felelőssége, de nem egyenlő mértékben. Korábban a fejlett országok okozták a növekedést, de most már évtizedek óta a korábbi pályákat extenzíven követő néhány hatalmas fejlődő ország. De, itt nehéz igazságot tenni, mert az ő egy főre jutó kibocsátásuk még így is töredéke a legfejlettebbekének.

Elképzelhető, hogy ennek az egésznek később olyan gazdasági hatásai lesznek, amelynek következtében gazdasági érdekből is kénytelenek lesznek az országok komolyan visszafogni a kibocsátást és időben átállni a zöldenergiára?

Léteznek erre vonatkozó számítások. 2006-ban jelent meg a Stern-jelentés, amely kiszámolta, hogy kevesebb pénzbe kerül az emberiségnek a kibocsátás tudatos mérséklése, mint a változások elszenvedésének a költsége. A jelentést sok kritika érte, mert valóban, a klíma változását nem tudjuk olyan bizonyossággal előre jelezni, a károkozását meg eleve nem, mint ahogy azt, hogy mennyibe kerülne ilyen-olyan kibocsátás-csökkentő lépést megtenni. Nem elég pontosak a számítások ehhez.

Hol tájékozódhatnak a laikusok a klímaváltozásról és az eredményekről, ha a média katasztrófahajhász cikkei helyett a valódi, reális tényekről szeretnének tudni?

Ez a bizonyos jelentés jó kiindulópont, de egyenlőre még csak angol nyelven jelent meg, s az IPCC honlapján (http://www.ipcc.ch/) megtalálható. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium illetékesei tervezik, hogy szakértők közreműködésével megjelentetik a döntéshozói összefoglalókat magyarul. Számos más nyelven is elérhetőek már a jelentések, ezek az autentikus, mindhárom területen (változás, alkalmazkodás, mérséklés) alapul vehető, legfrissebb források.